Malalas 14.8 1–30 = 13–42 (Thurn)

1 (13)
Συνέβη δὲ μετὰ χρόνον ἐν τῷ προϊέναι τὸν βασιλέα Θεοδόσιον εἰς
 
τὴν ἐκκλησίαν ἐν τοῖς ἁγίοις θεοφανίοις τὸν μάγιστρον Παυλῖνον ἀηδι-
 
σθέντα ἐκ τοῦ ποδὸς ἀπρόιτον μεῖναι καὶ ἐξσκουσσεῦσαι. προσήνεγκεν
 
δὲ τῷ αὐτῷ Θεοδοσίῳ βασιλεῖ πένης τις μῆλον Φρυγιατικὸν παμμέγεθες
5 (17)
πολὺ εἰς πᾶσαν ὑπερβολήν. καὶ ἐξενίσθη ὁ βασιλεὺς καὶ πᾶσα ἡ σύγκλη-
 
τος αὐτοῦ· καὶ εὐθέως ὁ βασιλεύς, δεδωκὼς τῷ προσαγαγόντι τὸ μῆλον
 
νομίσματα ἑκατὸν πεντήκοντα, ἔπεμψεν αὐτὸ τῇ Αὐγούστῃ Εὐδοκίᾳ·
 
καὶ ἡ Αὐγούστα ἔπεμψεν αὐτὸ Παυλίνῳ τῷ μαγίστρῳ ὡς φίλῳ τοῦ βα-
 
σιλέως· ὁ δὲ αὐτὸς μάγιστρος Παυλῖνος ἀγνοῶν, ὅτι ὁ βασιλεὺς ἔπεμψεν
10 (22)
αὐτὸ τῇ Αὐγούστῃ, λαβὼν ἔπεμψεν αὐτὸ τῷ βασιλεῖ Θεοδοσίῳ ὡς εἰσέρ-
 
χεται εἰς τὸ παλάτιον. καὶ δεξάμενος αὐτὸ ὁ βασιλεὺς ἐγνώρισεν αὐτὸ
 
καὶ ἀπέκρυψεν αὐτό· καὶ καλέσας τὴν Αὐγούσταν ἐπηρώτησεν αὐτήν,
 
λέγων· ῾ποῦ ἐστι τὸ μῆλον, ὃ ἔπεμψά σοι;᾿ ἡ δὲ εἶπεν, ὅτι· ῾ἔφαγον
 
αὐτό.᾽ καὶ ὥρκωσεν αὐτὴν κατὰ τῆς αὐτοῦ σωτηρίας, εἰ ἔφαγεν αὐτὸ ἤ
15 (27)
τινι αὐτὸ ἔπεμψεν. καὶ ἐπωμόσατο, ὅτι· ῾οὐδενὶ αὐτὸ ἔπεμψα,᾽ ἀλλ᾿ ὅτι
 
αὐτὴ αὐτὸ ἔφαγεν. καὶ ἐκέλευσεν ὁ βασιλεὺς ἐνεχθῆναι τὸ μῆλον, καὶ
 
ἔδειξεν αὐτῇ αὐτό. καὶ ἠγανάκτησε κατ᾽ αὐτῆς, ὑπονοήσας, ὅτι ὡς
 
ἐρῶσα τῷ αὐτῷ Παυλίνῳ ἔπεμψεν αὐτῷ τὸ μῆλον καὶ ἠρνήσατο. καὶ
 
διὰ τοῦτο ἀνεῖλε τὸν αὐτὸν Παυλῖνον ὁ βασιλεὺς Θεοδόσιος· καὶ λυ-
20 (32)
πηθεῖσα ἡ Αὐγούστα Εὐδοκία, ὡς ὑβρισθεῖσα, ἐγνώσθη γὰρ πανταχοῦ,
 
ὅτι δι᾽ αὐτὴν ἐσφάγη ὁ Παυλῖνος· ἦν γὰρ πάνυ εὔμορφος νεώτερος· ᾐτή-
 
σατο δὲ ἡ Αὐγούστα τὸν βασιλέα Θεοδόσιον τοῦ κατελθεῖν εἰς τοὺς
 
ἁγίους τόπους εἰς εὐχήν· καὶ παρέσχεν αὐτῇ. καὶ κατῆλθεν ἀπὸ
 
Κωνσταντινουπόλεως ἐπὶ Ἱεροσόλυμα εὔξασθαι. καὶ ἔκτισεν ἐν Ἱεροσο-
25 (37)
λύμοις πολλά, καὶ τὸ τεῖχος ἀνενέωσε τῆς Ἱερουσαλήμ, εἰποῦσα, ὅτι· ῾δι᾿
 
ἐμὲ εἶπεν Δαβὶδ ὁ προφήτης, ὅτι καὶ ἐν τῇ εὐδοκίᾳ σου οἰκοδομηθήσεται
 
τὰ τείχη Ἱερουσαλήμ, κύριε.᾽ καὶ μείνασα ἐκεῖ καὶ κτίσασα ἑαυτῇ μνῆμα
 
βασιλικὸν ἐτελεύτησεν καὶ ἐτέθη ἐν Ἱεροσολύμοις. ἐν δὲ τῷ μέλλειν αὐτὴν
 
τελευτᾶν ἐπωμόσατο μὴ συνειδέναι τῇ κατηγορίᾳ τῇ γεναμένῃ κατ᾽
30 (42)
αὐτῆς ἕνεκεν Παυλίνου.
Philologisch-Historischer Kommentar
2/7 τὸν μάγιστρον Παυλῖνον: Allgemein zu Paulinus: XIV 3, 4; zu seiner Ernennung zum magister officiorum: XIV 6, 3. (Florian Battistella)
7/7 Αὐγούστῃ Εὐδοκίᾳ: Zu Eudokia: XIV 4, 2. (Florian Battistella)
16/4 καὶ ἐκέλευσεν ὁ βασιλεὺς ἐνεχθῆναι τὸ μῆλον, καὶ ἔδειξεν αὐτῇ αὐτό ... καὶ κατῆλθεν ἀπὸ Κωνσταντινουπόλεως ἐπὶ Ἱεροσόλυμα εὔξασθαι: Diese Passage wurde außerhalb des Baroccianus u.a. durch die Fragmenta Tusculana (_fragm._ 2 Mai = Codex Cryptoferratensis gr. 54 (Rocchi Z.α. XXIV) fol. 64r) überliefert. Eine neue Edition wurde von Schulz 2016 vorgelegt und analysiert. Der handschriftliche Befund lautet nach Schulz 2016, 159:

  1. [ἐκε]λευσεν καὶ ἠν[έχθη] τὸ μῆλο[ν, καὶ] ἀπέδειξεν
  2. αύτῆ αὐτό. καὶ̣ ἐ[γέ]νετο μεταξύ αὐ[τῶν] λ[ύ]πη
  3. καὶ ἀπομερισμός. λ[οι]πὸ[ν ὑπεν]όησεν
  4. τὸν αὐτὸν Παυλῖνον ἀ[γ]απᾶ[ν] θε[ί]αν βα[σ]ι-
  5. λισ[σα]ν Εὐδοκ[ί]αν ὁ Θεοδόσιος αὐγού[στος]. ἐκτεί-
  6. νατο θ[εῖος β]ασιλεὺς τὸν αὐτὸν Παυλῖνο[ν].
  7. καὶ ἐλυ[πή]θη αὐ[γ]ούστα δέσ[ποι]να Εὐδ[οκί]α {καὶ ἐλυ-
  8. πήθη αὐγούστα δέσποινα Εὐδοκία} ὡ[ς] ὑ-
  9. βρι[σ]θ[εῖσ]α. ἐγνώσθη [γὰρ] πανταχ[ο]ῦ ὃτ[ι]
  10. δι' [α]ὐτ[ὴ]ν [ἐσ]φά[γ]η ὁ Παυλ[ῖν]ος, ὡς εὒ[μ]ορφος
  11. νεώτε[ρ]ο[ς. κ]αὶ [ᾒ]τή[σ]ατο τ[ὸν] βα[σιλέα] Θε-
  12. οδόσ[ι]ο[ν αὐτὴ Ε]ὐδ[οκία τοῦ κα]τελ-
  13. θεῖν εἰς τοὺς ἁγ[ίου]ς τόπου[ς εἰς εὐχὴν] καὶ
  14. παρέσχεν αὐτῇ κα[ὶ κ]ατ[ῆλθεν ἀπὸ]
  15. Κωνσταντινουπόλεω[ς ἐπὶ Ἱεροσ]όλυμα
  16. εὐξασθαι φησίν.

Besonderen Wert legt Schulz 2016, 160–164 auf die durch die kleineren Differenzen ermöglichte Verschiebung der Akzente. Allgemein sei die Handlung dieser Erzählung in chalkedonensischen wie miaphysitischen Kreisen zu finden. Letztere hätten Kaiser Markian in schlechtes Licht rücken wollen, erstere hätten daraufhin die Geschichte auf Theodosius II. und Eudokia übertragen und diese diffamieren wollen. In der Fassung der Fragmenta Tusculana werde das Kaiserpaar in verhältnismäßig positivem Licht dargestellt und Paulinus mit Recht bestraft. Bei Malalas habe die Geschichte daher ursprünglich keinen chalkedonensischen Tenor gehabt. Dieser liege erst im Baroccianus vor, doch bleiben dennoch nach Schulz "die miaphysitischen Spuren im erhaltenen Malalas dünn" (164). Entgegen den Annahmen von Schulz muss man die vorteilhaftere Darstellung des Kaiserpaares jedoch nicht zwingend mit religiösen Überzeugungen erklären. Wenn man in Anlehnung an Alpi 2006 davon ausgeht, dass Malalas ein positives Bild des den zweiten Teil seines Werks strukturierenden römischen Kaisertums zeichnen möchte, so ist es nur folgerichtig, dass der Chronist, wenn er eine zu seiner Zeit geläufige Erzählung in sein Werk integriert, diese möglichst nicht als Spitze gegen das Kaisertum irgendeines Kaisers stehen lässt. Es ist daher nur konsequent, wenn kein Angehöriger des Kaiserhauses, sondern Paulinus als der Schuldige erscheint. (Florian Battistella)
Parallelüberlieferung
Literatur
Croke (1990d): Croke, Brian: Modern Study of Malalas, 1990, 325-338.
Patzig (1892): Patzig, Edwin: Johannes Antiochenus und Johannes Malalas. Abhandlung zu dem Jahresbericht der Thomasschule zu Leipzig für das Schuljahr von Ostern 1891 bis Ostern 1892, 1892, 1–32.
Patzig (1898): Patzig, Edwin: Der angebliche Monophysitismus des Malalas, BZ, 1898, 111-128.
Schulz (2016): Schulz, Fabian: Fragmentum Tusculanum II und die Geschichte eines Zankapfels, 2016, 153-166.
Schulz (2017b): Schulz, Fabian: Die Chronik des Johannes Malalas, das Chronicon Paschale und ein obskurer Palimpsest, ZPE, 2017, 85-96.